cicabetti

Oké, ma reggel azzal kerestem kétezret, hogy elmentem egy hostesstréningre egy másik lány helyett, aki nem akart feljönni vidékről egy egyórás, semmitmondó összejövetelre. Kiképeztek a kékfehér gazdaságosban való kóstoltatásra, sőt szituációs játékban kekeckedő vásárlót alakítottam. Természetesen a fake nevem volt az, amit elsőnek kiszúrtak a listán, és onnantól kezdve önként, dalolva szopattam kedves, egészen valódi hostesstársamat, hogy miért nincs meggyes joghurt, mikor én csak azt szeretem. Volt velem egy lány, aki szintén kamuember volt: ő az egyik vidéki csapat legeredményesebb dolgozója címet is kiérdemelte, így háromezer forintos pénzjutalomban részesült.

Elképesztő, hogy miket művelek néha a pénzért.

Elképesztő, hogy egyes emberek mély átéléssel képesek kiejteni, hogy bifiduszaktiregulárisz, és látom az arcukon, hogy ők hisznek is ennek létezésében. Boldogok a lelki szegények.

Voltunk tegnap a néptáncosbálba', ahol lehetett volna enni Bandi bácsi beszélő sütijéből. Az olyan, hogy beleharapsz, mire Bandi bácsi megszólal melletted, és többet nem hagyja abba a pofázást. Szerencsére Bandi bácsi nem mellettünk ült, de Bettikének megállt a szájában a beszélő süti, mikor megkérdezte, hogy ezt meg ki sütötte, és valaki mondta neki, hogy Bandi bácsi. Na, akkor majdnem visszajött a beszélő süti. De megnyugtatták, hogy nem is Bandi bácsi sütötte, csak a haja van a tányéron.

Aztán voltunk az egyik kocsmában, amiből az egyik pillanatról a másikra diszkó lett, és az agyonunt kilencvenes évek zenéjére egy egész tömeg járta még hajnali háromkor is. Rájöttem a titok nyitjára. A kolibuliban azért utáltam meg a retro-t, mert még a sorrend se változik, és sajnos a dj se. De itt akkora hangulata volt, hogy újra imádtam. Plusz azok az emberek mozogtak ott, akikkel a számok születése idején gyerekeskedtem. Külön előny, hogy azokat se nézték ki, akik már akkoriban se voltak gyerekek. Kell egy esély az öregeknek is, hehehe...

A testem fáradtsággal és gyengeséggel tiltakozik a belső tehetetlenség nyomására elkövetett fizikai terror ellen. A helyzet egy bíztató kezdés után az eredeti állapotba romlott vissza, pedig minimális időt töltök a számítógépem közelében, nehogy baj legyen, de csak nem akar megszűnni a nyomás szívtájékon.

Tegnap este amúgy talán életem legfurább bulijában vettem részt a Szódában, ahova már kb. hazajárunk, mióta a Karácsonyfa, a Kalóz meg Feri odaszoktatott minket. Az éjszaka közepén egy csapat férfi tűnt fel a tánctéren, többnyire feketék... és mindannyian siketek.  Egy mikrofonfejű, alacsony fekával írásban beszélgettem angolul az este hátralevő részében, aki minden ötödik percben biztosított róla, hogy szerelmes a Surmóba, én meg minden ötödik percben lecsesztem, hogy jó nagy paraszt akkor, mert ott fityeg rajta a karikagyűrű. Ittunk jégert a vőlegény egészségére (londoni legénybúcsúsok voltak), mondta, hogy ne legyek szomorú, aztán beszélgettünk a stricijükkel (hoztak magukkal egy hallót a biztonság kedvéért), aki persze el akart hívni minket várost nézni másnapra. Se idegen legénybúcsúsokkal, se más külföldiekkel nem vagyok hajlandó még egyszer megnézni ezt a mocskos várost mostanában, úgyhogy mondtuk, hogy going home to our mamma, és leléptünk. A lépcsőn utánam rohant egy nemfeka fiú, aki megölelt, hogy szia, és le kellett neki írnom a nevemet a telefonomba, hogy majd felvesz fészbukon. Nem szeretnék süket lenni.

Ma a kislány háromnegyed óra után boldog arccal rámnézett, és közölte, hogy végre mosolyogtál egyet. Remélem, hogy nem hiszi, hogy vele van bajom, mert egész héten savanyú pofával mondogattam neki, hogy tessék szépen írni a matekházit és hogy a lehetett két t. Boldog gyerekek, a töriházi a legnagyobb bajuk.

Tegnap felgyulladt a kezemben a hajszárító, ami évek óta égett szagú, és egy csomó városban és országban voltunk együtt a gimi óta... Ezúton búcsúzom tőle:

Ma meg a Julcsi udvarán találkoztunk az internetező hóemberrel. GigaLOL, nemde? Pici számítógép jeges hóból, előtte a kékszemű kockával:

Egyébként két napja fészbukstopon vagyok megint, kicsit könnyebb a lelkem, de.... Nagyon hiányzol, fészbuk!

Álmomban valamilyen ünnep, azt hiszem karácsony volt, ezért mindenki otthon tartózkodott, sőt margitnénijenőbácsi is átjött. Mérges voltam, mert anyu ezért félbehagyta a fürdőszoba takarítását, és nekem nem volt kedvem folytatni, de idegesített is. Végül inkább zuhanyozni kezdtem a kádban (pedig van zuhanyzónk is), ami átkerült a ház közepére a közlekedő szobába, ahova mindenki bejött, és látott. Mondtam nekik, hogy nagyon zavar, hogy meztelenül látnak, és én csak le szeretnék zuhanyozni normálisan. Aztán Jenő bácsi belecsípett a fenekembe, amitől nagyon kiakadtam, mert ez nem vicces egyáltalán, és később utána mentem, és a zuhanyrózsával az arcát spricceltem egy egészen vékony sugárban. Ettől kiakadt és meg akart verni, de nem hagytam abba. Lendült a keze már, mikor befejeztem, és a kialakult balhét otthagyva felmentem a szobámba netezni.

Meztelenül látni saját magunkat jót jelent az Álmoskönyv szerint.

Sajnálom, ha unjátok, de muszáj az álmaimmal foglalkoznom, túl vadakat álmodok túl rövid idő alatt, fel kell dolgoznom őket.

Észérvek kontra szív, a realizmus szobra és az álmodozás hercegnője összecsapott. Az álmok most engedtek, de az álmodozók azért álmodozók, hogy higgyenek a szebb jövőben, a lehetőségekben, a mesékben. A végzetben és a hitben.

Söndi is megmondta, hogy mindent átjár a bánat. Hát, át, de egyszer ennek is vége lesz. Kérdés, hogy hány fogat kell addig még kihúznom álmomban. Egyáltalán meddig kell majd inni az elalváshoz? Istenem, és ez még csak a második nap...

Kicsit vígasztal, hogy ő is elvesztett engem. Azért ez nagy csapás lehet. Szegény. Höhö. Kereshet még egy tenyértestvért.

Egyébként meg hogy megéreztem már, hogy baj lesz? Az oktalan rosszkedv, az álmatlanság... Boszorkány lehetek..