"Feleséggel beszéltünk ángolul először. Ő hámár megtánult törökül, másfél év álátt már jobbán beszélt mint en. Most is mindig mennek nyárálni török Riviérá gyerekekkel. Nekem nincs idöm, itt áz üzlet, ott á nyárálo. Áutó is, lákás Isztámbulbán. Ném ádtuk el, mikor megyünk, ne kelljen berelni. Kirándulni? Szoktunk. Bálátonon ván nyárálo, odá szoktunk. Én nem, mert itt áz üzlet, de felesegem meg á gyerekek."
"Kátá, nezd. Á többnejüseg Isztámbulbán nem jellemzö. Inkább a kurdoknák ván több feleseg, mert nekik szükseg ván munkáerö. Ván olyán ismerösöm, ákinek ván 35-40 gyerek több ásszonytol. Á törveny ámugy nem engedi, de há mondjuk Máriánn á felesegem, te meg hájlándó vágy odáköltözni, ákkor, ázt lehet."
"Mágyár fiuk nem udváriásák. Török lányok nem ismerik öket, ezert kezdenek velük, de nem udváriásák. Elmennek bulizni, es egy orá mulvá már szekszelnek. Tüz kell, de másnáp már nem is emlekeznek. Ez báj."
Két órát töltöttünk Emirnél az éttermében, ezalatt háromszor etetett meg minket pizzával, baklavával és a megjegyezhetetlen nevű húsoshaséval. Az interjú közben vagy hatszor állt fel telefonálni, vagy szólni Szimónának, hogy hadd fizessen a kedves vendég. És dőlt belőle a szó, mosolygott és mesélt. Szinte kérdezni se kellett. A végső csapást akkor mérte a szakértelmünkre, mikor csinált egy húsoslepényt nekünk, majd mikor tömni kezdtük magunkba, mondta, hogy akkor most ő kamerázik, mert ő "tudjá ez hogy mukodik". Majd rázoomolt a fejünkre, amiből kilógott pár hagyma, és útunkra bocsátott minket.
Én az IM-mel szórakoztattam magam a könyvtárban ezután, Maja a technikusokkal a suliban, majd egyesítettük erőinket, és este újból együtt ettünk egy másik törökben. Én gyrost, ő baklavát. Szerintem éjjel Tarkan fogja énekelni nekem az OIRAMASIKÜDÜM-SIKÜDÜM-HÁÁÁÁ c. számot álmomban.
