Ma egész nap az iskolában és a városban voltunk. Bemutatkozott az összes AGY az egyetemen. Voltak nagyon kedvesek, mint pl. Miss Enemy, aki valójában nem is ellenséges, hanem egy apró, törékeny, csinos és bajszos nő. A tanszékvezető meg olyan, hogy állandóan mosoly van az arcán (azaz vagy a szája kicsi, vagy a fogai nagyok, de a szája örökké nevetősen nyitva áll), és beszéd közben pont úgy szívja vissza a nyálát, mint a balatoni bákszi. Mikor a levegőt hangosan veszed vissza és szürcsölgetsz. Gondolom mindenki tudja, miről beszélek...
Adtak enni többször is, de azon azért meglepődtünk, hogy nekik a Lesz ebéd azt jelenti, hogy csokis táskát, sajtos szendvicset és gyümölcszselés aljú joghurtszerűséget adnak. Az igyunk egy kávét úgy tűnik nemzetközi, mert óránként egyszer tuti szünet volt és kávé.
Két mentorcsaj megmutatta nekünk egész Leident: láttuk az általános iskolát, ahol a város híres szülöttje, Rembrandt tanult, a templomot, ahol eltemették, a Városházát, a várat, ahonnan ráláttunk a városra és az összes tanszéket, egy természettudományi múzeumot, meg könyvtárakat és boltokat. Kedvesek nagyon, és sokat kellett angolul beszélni (tekintve hogy hollandul nem tudunk: se mi, se a többiek). A nap végén volt állófogadás: kabátokkal a kezünkben ettük a sajtot, a tacót szósszal, ittunk bort és volt valami panírozott kicsi gombóc, amiről senki nem tudta megmondani, hogy mi lehet. Beszélgettünk egy fekete ugandai sráccal, és mint kiderült, semmit se tudunk Afrikáról. Én azért megkérdeztem, hogy olyan házban lakik-e, aminek nincsenek falai, csak nagy bogárfogó fűggönyök lengik be, (és medence van mellette, és feka csajok lakkos bikiniben vonaglanak 50centnek). De ugyanolyan a kiskonyha, mint bármelyik magyar háztartásban, megmutatta az ugyanolyan telefonján. (nem tudom, hogy érzékelhető-e, hogy milyen Ebony and Ivory vagyok...) Összebarátkoztunk egy görög Sofiával, aki Katjának hívott, egy Margaret és egy John nevű amerikaival, Glaydissel, az osztrák fekával és a Faziával Londonból. Nekem az amerikai csaj a kedvencem, pont olyan, mint az eddigi amerikai ismerőseim, csak nem sikítozik és rázza a csuklóját...
Este addig tépelődtünk, hogy menjünk vagy se, hogy lekéstük a kocsmatúrát, aztán hiába kerestük a csapatot a jéghideg városban addig, míg át nem fagytunk teljesen. A csajok most a Ha eljön Joe Blacket bámulják, alatta fut a holland felirat... Amúgy már gyakoroltuk a szavakat. A Tivadar mondta múltkor, hogy ő szebben köp, mint ahogy ezek beszélnek. Valóban, pont mint amikor egy vén dohányos a slejmet próbálja felköhögni, de az félúton elakad. Na, a leendő címemet is úgy kell majd kimondani...
Amúgy tegnap éjjel hárman aludtunk (plusz a plüssállatok) a Laura kétszemélyes ágyában. Összebújtunk, mint azok a bizonyos malacok az ólban, és úgy osztoztunk a takarókon és a párnákon, hogy reggel ugyanabban a pozícióban ébredtem, és a paplan egy centimétert sem mozdult rajtam.
