Ebben az országban annyira hideg van, hogy ha akarom, ha nem, az arcomra fagy a mosoly reggelente. A kávéosztást ma kihagytuk, inkább a családi ágyban henteregtünk, majd bementünk az iskolába, hogy vegyünk magunknak bicót. Azt mondta a diákszervezet, hogy majd lesznek 20 eurós biciklik, amiket az előző szemeszter erasmusosaitól vásároltak fel, és nekünk kicsit többért eladják, a pár plusz euró meg megy az UNICEF-nek. Ehhez képest az első bolt, ahova elvittek minket, az nem volt nyitva, a többinél meg 175 eurós használt biciklik voltak... Úgyhogy egyelőre a csapat nagy részének nincs biciklije, csak új SIM-kártyája, mert helyette mindenki betért a Vodafone-hoz körülnézni. Még gondolkodom rajta, hogy vegyek-e, és hogy mennyit fogok én telefonálni helyben. 7.5 euro, és van belőle egy csomó lebeszélhetőség meg ingyensms. Holland telefonszám... hmm...
Délután workshopok lesznek: zene, tánc, festés... Nekem a Plexus épületbe is el kell mennem, ugyanis leadták a kulcsaimat!!! Beköltözhető a szobám:) Igaz még nem láttam, de nagyon megörültem neki! Jó itt a baglyos házban, csak a bőröndömben egymás mellett tárolom a bugyikat, a hajszárítót és a zacskós kávét. Egy fekete londoni lány mondta tegnap, hogy ő is ott fog lakni. Remélem jó buli lesz...
Fú, amúgy ma ettünk először a menzán. Kétféle leves volt, és néhány mirelit panírozott, be nem azonosítható valami, illetve egy csomó péksütemény meg háromféle saláta. Meg kell, hogy mondjam, nem vagyok elégedett velük ebből a szempontból. Ezek nem esznek rendes meleg ételt délben (vagy lehet hogy soha??). Viszont nagyon finom alapanyagok vannak a boltban, úgyhogy remélem lesznek eszközök a szállásomon, és tudok kotyvasztani valamit. Az én lábasom ugyanis, amit az anyukám vett nekem, nos az a repülőtéren NEM KELL feliratú bőröndömben landolt. Majd kiderül, hogy szükség lett volna-e rá...