Erőltetett tempóban 35-40 perc alatt értem gyalog az iskolába. Masszív vízhólyag keletkezett a bal gyűrűslábujjamon, de még ettől se lettem passzív-agresszív. Az első óránk Amerikai irodalom volt, és Walt Whitman verseit elemeztük, amiket a Polgárháború idején írt. Bár több előadáson is hallottam már a pasas nevét, sose tudtam meg róla semmi közelebbit. Talán ha nem tesztes vizsgakurzus lett volna a témakörből, akkor talán olvastam volna valamit róla. Talán. Most azonban kiderült, hogy ő az amerikai Petőfi Sándor. Lincoln az ő nagy hőse, s a népet vezető lángoszlop szerepébe helyezkedve toborozza az ifjakat a csatába, és küzd a rabszolgatartás ellen. A második óra a rettegett Allegory Theory- Reading Differently, Speaking Other volt. Ide nem akartak bevenni minket semmiképp, mert nem voltak papírjaink róla, hogy tudunk angolul ahhoz eléggé, hogy az angol tanszéken vegyünk fel órákat. Ehhez képest a fele csapat cserediák volt, és mindent értettünk. Amit nem, azt magyarul se feltétlenül. És ez igaz volt mindkét órára. Nekem otthon is mindig bekapcsol a tanárblokkolóm, és olyankor beszélhetnek hozzám bármiről, még a hangokat se hallom. A második órán amúgy képeket elemeztünk: Delacroix-t és egy a Jokerről készített képet. A tanár szerint a Batmanes Joker testesíti meg a gonoszt, aki az amerikai álmot kergető Amerika ellensége, a fenyegető veszély. Joker a film Osama bin Ladenje. Hmmm...
Holnap lesz még egy Environment and Society nevű óránk, nem messze a Patkánylyuktól, úgyhogy mindenképp bemegyek. Összesen három gyakorlatot veszünk fel, mert egyrészt itt lazább mindenki órarendje, a hollandok is max. négyet szoktak teljesíteni félévente, illetve nagyon sokat kell majd ezekre is készülni, olvasni, szóval lesz dolgunk. Itt amúgy több kreditet ér egy-egy óra, és lehet kérni pluszfeladatokat, ha szeretnénk extra kreditet. És kétszer 60 percig tart a szeánsz, sőt van, hogy háromszor 60 perc. Valahogy mégis könnyebb volt elviselni így, hogy közben volt szünet. Nekem mindig is problémát okozott, hogy 90 percig egy helyben kell ülni. A termek nagyon hasonlóak az otthoni modernebbekhez, azzal a különbséggel, hogy itt szinte mindenhol van számítógép, projektor, hangfal és kréta a munkához.
Iskola után ettünk tipikus holland levest, ami olyan, mint a borsófőzelék virslivel, és egy kis cigánypecsenyét. Mivel az egyik diákszervezet üzemelteti, viszonylag olcsó volt, pedig sajnos minden marha drága itt nekünk. Ha végre lesz konyha, amiben különböző betegségek elkapása nélkül lehet majd főzni, akkor csillogtatom majd a tudományom, de addig marad a zacskós leves meg az immáron hőn utált szendvics.
Sajnos a lányoknak ma elfogyott a maradék pálinkája is, úgyhogy sokat gondolok arra az üvegre, amit múlt szerdán hajnalban kitettünk az egyik húszkilós bőröndömből. Egy kommunista csokispartiban voltunk. Egy Caterna nevű diákszövetség szervezte a bulit. Egy csomó darkos arc beöltözött hippinek, és rajzoltak egy csomó sarlót meg kalapácsot, szereztek pár méter leveles hálót, meg egy mű katonanőt. Arra számítottunk, hogy majd a mikrofonba bemondják az ex-Szovjetunió utódállamait, és majd sikoltozhatunk, ha Hungary következik, de csak egy nagyon béna együttes volt, és a beígért ingyensört (csak amiatt mentünk oda) se kaptuk meg. 
Ígéretem ellenére természetesen hazajöttem. Az utolsó busszal. Nem elég, hogy tudom fejből az újbudai éjszakai buszok menetrendjét, a Bp-otthon, Győr-otthon buszokat, most meg kellett tanulnom a pusztába vezető holland menetrendet is. A Corpus megállóban lakom (angolul Corpus Christie=Krisztus teste, azaz beszédes név: mire ide kijutsz, szenvedsz, mint Krisztus a kereszten).
De a Wassenaarsewegen lakók nyomik, mert a KCSSK-partijáraton megszokott népsűrűség helyett csak egy feka csávó, a buszsofőr és én utaztunk. Bezzeg a Colosék most álltak neki pálinkázni a koliban...
