Szombaton reggelire és ebédre is csokis kenyér volt. Szalonna és zsír sehol. És az amerikaiak megkérdezték, hogy mi Magyarországon eszünk-e csokis kenyeret, mert ők Californiában ugyan nem. Ennyit arról, hogy minden hülyeséget ott találnak ki...

Evés után kivittek minket az istállóba, ahol mindenki választhatott magának gumicsizmát. Nekem egy piros virágos jutott, abban mentem a mezőre ütögetni a tehénszart parasztgolfozni. Egy bot végére erősített fapapuccsal (!!!) kellett meglökni a labdát. Úgy mint a golfban, csak ez gumiból készült és nagyobb volt. A fapapucsos bot meg vicces. Az idő csodaszép volt, de még ennek ellenére is fáztunk. Láttunk egy csomó állatot, kakit és jó nagyokat szippantottunk a friss, ámde trágyaszagú falusi levegőből. Nekem nagyon jó volt ott ütögetni a többiekkel, bár nem voltam valami ügyes.

TEHÉNSZARÜTÖGETÉS A RÉTEN ÉS BULI AZ ISTÁLLÓBAN

Délután biciklit kölcsönöztünk, majd egy csekély hét kilométeres túra után megérkeztünk egy helyre, ahol egy zöldruhás természetbúvár várt minket. Kukászacskót húztunk a csizmánkra, majd a bácsi bevitt minket a mocsárba. Volt nála egy nagy vasvilla, amivel időnként kagylókat, csigákat és gilisztákat túrt elő nekünk a homokból. Mindent összetapogattam természetesen, és jó hipochonder módjára ijedeztem, hogy petefészekgyulladást fogok kapni, annyira vizes volt a csizmám. A szuperbiztos fekete hullazsák ellenére ugyanis a jéghideg, homokos, algás víz bekéredzkedett a cipőmbe. Hazáig cuppogtam. Majd kivágtam az első kukába. Egy újabb lábbeli, ami a tenger martaléka lett.*

NEPTUNUSZ BÁCSI, A MOCSÁRI KALAUZUNK VASVILLÁJÁVAL A NAPLEMENTÉBE TART

A hollandok egyébként igazi északi népség. Őrült tempóban képesek biciklizni órákon át. A hideg és az orrukból megállíthatatlanul folyó takony, valamint a lassabb cserediákok egyáltalán nem zavarják őket. Odafele szenvedtem, mert nagyon sütött a nap, és izzadni kellett, de hazafele már bírtam gyorsan tekerni velük. Meg úgyis a lábamról lógó jégcsapokkal voltam elfoglalva.

Este valami rettenetes zöld trutymót és kolbászt vacsoráztunk, mikor odafordultam a mellettem ülő Bradhez, hogy magyarázza már el, hogy a neve és a szerintünk ugyanúgy ejtett bread (kenyér) szó kiejtése között mi a különbség. Az anyanyelvi angolok szakadtak a röhögéstől, és egymásra licitálva próbálták nekünk megtanítani a helyes akcentust. Végülis megegyeztünk abban, hogy Brad is étel, és fel kellene szeletelnünk.

A buli nagy része azzal telt, hogy Csillával körszakáll elöl menekültünk, aki egy szőrösarcú lány, és roppant idegesítő. Kb. 155 cm magas, ronda törpe, aki szeret minden képen szerepelni, nagyokat ugrani tánc közben, és alig értjük mit beszél, olyan akcentusa van.

CELEBRITY PARTY VOLT AMÚGY...

A külföldiek amúgy roppant kedvesek, tanulékonyak, úgyhogy gyakran röpködnek a Bazmegek és a Szeretlekek társalgás közben. Próbáljuk felkészíteni őket a budapesti látogatásukra. Mert mindenki jönni akar természetesen. Rettenetesen figyelnek, mikor magyarul beszélgetünk egymás között, úgyhogy muszáj volt álneveket kitalálnunk nekik, hogy ne érthessék, ha róluk dumálunk. Azt hiszik, hogy kibeszéljük őket. És milyen igazuk van:) De mondtam nekik, hogy semmi pánik, ez a mi titkos kódunk, de ha ők gyorsan beszélnek, akkor abból mi se értünk semmit.

Visszatérve Amelandhoz: gyönyörű, csodálatos, lenyűgöző hely, és az idővel is szerencsénk volt. Ma hazafele azt mondta az ISN-elnök, hogy valóságos csoda, hogy télen ilyen idő volt a szigeten. Most újra Leidenben vagyunk, és nézzük az esőt. És a képeket. Szívmelengető.

*Papucs, sosem felejtünk el! (+2007)