Ejj, napok óta szét vagyok csúszva: délelőtt alszom, éjjel virrasztok. Ha felébredek, aludnék, ha alszom lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem csinálok épp semmit, csak alszom. Viszont tetszik, hogy a térdemnek más alakja van, mint eddig, és számomra észrevehetően, de nem jelentős mértékben csökkent a zsírrétegem, amit szűkösebb időkre tartogattam pedig. Napok óta gyötör az érzés, hogy lemaradok a saját életemről, és nekem már lakást kellett volna venni, meg hat gyereket szülni, és férjekről gondoskodni, holott valójában elképzelni se tudom egyelőre, hogy egy gyerekkel lakjak, és rágogassa a mellbimbómat, meg lehányjon, és egy férfit is rettenetes lenne páromnak, hitvesemnek vagy galambom-gyöngyvirágomnak szólítani. Pedig etetni tudnám, de szerencsére nem kell. Nem is akarom, meg még annyi dolgom lenne, de megdöglenek a petesejtjeim, elvirágzik az ifjúságom, meg hasonló ökörségek. Bezzeg ha férfi lennék, akkor 40 évesen se siránkoznék ilyeneken, hanem 20 éveseket szedegetnék fel, aztán jól hülyének nézném őket, hogy még csak kis csitrik, pedig én lennék a szánalmas, hogy tinikkel kavarok.

Amúgy lehet, hogy nem is vagyok igazi nő, mert az előbb csak hallottam egy focimeccset, ahol hollandul gagyogott a közvetítő, és Drogbából meg Lampardból kitaláltam, hogy a Chelsea játszik. Az igazi nők csak dévidbekemet, nyunyógomezt meg ronaldinyót ismerik fel fényképről félmeztelenül, és nem tudják megmondani, hogy hol játszanak. Inkább gondolkodom tovább, hogy hol rontottam el.