Ez egy olyan város, ahol autó nélkül a budira se lehet kimenni, mert egyrészt minden marha messze van, másrészt meg meg a tűző napon meg lehet dögleni a melegtől napközben. Ma mégis elsétáltunk két autóúton keresztülgázolva a legközelebbi szendvicsezőbe. (Egy olyanba, mint ahol a Dalma megtanította az ázsiai kislányt magyarul köszönni) Pumit kikötöttük a Parkolni tilos táblához, mi meg bementünk enni. Míg megrendeltük a négy szendót, kijött két öregasszony a szomszédos fodrászatból fejükön a teljes hajfestős harci szereléssel, és két oldalról tapizni kezdték a kutyát. Megpróbálták belenyomni a fejét egy pohár vízbe, hogy igyon, simogatták, majd el akarták oldozni a pórázt. Erre kiment a Titi, hogy mit piszkálják a dögünket. Sűrű mutogatások, majd az egyik nő elment, én meg ki, hogy beszálljak a bunyóba. A maradék asszonyság épp azt ecsetelte, hogy szegény kiskutya arcán látszott a kétségbeesés, amikor minket nézett, ahogy odabenn eszünk (persze, ő is szívesen falt volna a szenyából, mert otthon csak palacsintát kap), ki volt száradva (most hogy kutya létére 10 perce a szabad levegőn volt) és hogy ebbe' a melegbe' árnyék nélkül (a fa alatt), elhagyatva menekülni próbált, és nekik kellett megmenteni. Ne aggódjunk, mert a cimborája, akinek ő a nevét sem tudja, már bement, hogy kihívja a zsarukat. Mondom, a zsarukat? Mikor a kutya azt se tudja hogy örüljön, ha sétálni mehet, és ma már vagy négyszer volt kinn velünk? Azt mondja, ez biztosan kulturális különbség, másképp fogjuk fel az állatkínzást. Igen, csak ez nem a maga dolga.

A vége az lett, hogy Tivadar hazavitte a kutyát ebbe' a melegbe', míg mi megettünk a szendvicseket, a vénlányok haja színes lett, a rendőrök meg nem jöttek ki, és nem vitték el a kulturálisan különböző állatkínzót. Legközelebb a Szutyit (a mi kuvaszunk) kötjük ki a Quizno's elé. Őt nem tapogatják majd, az tuti. De csak a kulturális különbségek miatt nem.