Ma délután négykor (nektek 11-kor) repülünk haza. Kibírhatatlan egy időpont, mert nem fogunk tudni elaludni, csak lapítunk az ülésen, mint szar a fűben tágra nyitott szemekkel, majd mikor már totál készen vagyunk, megérkezünk a csodás Büdipestre, és akkor még mindig hátra van fél nap a napból. Azaz kimarad egy éjszakai alvás. Ezért döntöttünk úgy a tesómmal, hogy az lesz a legjobb, ha a mai éjszaka marad ki, és akkor majd holnap fogunk tudni aludni a gépen. Szerintem most jól megszopatjuk magunkat, és se ma, se holnap nem fogunk aludni, otthon meg majd keringünk félkómásan éjjel-nappal, mint a gólyafos a levegőben.
Semmi pánik, pakolás folyamatban, a szoba katasztrófa sújtotta háborús övezet: nejlontáskák, kábelek, kacatrengeteg közepén darvadozom itt a véreres szemeimmel. Sebaj, ha az erfransz ezúttal nem kímél minket, akkor nektek legalább nem kell a virrasztással bajlódni.
