Azért szar ez az ötödik év, mert nincs időm hajnalig a kolis haverjaimmal inni a Sziklában szinte csak módszertani tantárgyaim vannak. Hetek óta labdákat dobálok idegeneknek, mert a tanár azt hiszi, hogy így majd megjegyezzük egymás nevét, aztán festünk valamit vagy mesélünk valamit és lelkizünk kiskutyákon, nagymamákon, szar gyerekkorokon. Aztán megbeszéljük, hogy ez szupertitkos, mély, bensőséges. Így kell majd gyerekeket tanítani, azt mondják.
Van viszont egy tök érdekes órám egy Móricz-kutató nővel, aki úgy beszél a modern magyar szerzőkről, hogy már a második héten elkezdtem látni a rendszert, és kora délelőtt észre se vettem, hogy máris eltelt másfél óra. Azért fájó, hogy külön ki kell emelni, ha van egy jó órám, nem?
Az udvaron azt hittem egy falevélről, hogy madár, ami rá akar szállni a Maja fejére, és ijedtemben egy akkorát sikítottam, hogy harminc beszélgetés maradt abba egy pillanat alatt. Öregszem, de még mindig ciki vagyok.
