Hétfőn reggel nyolcra járok iskolába (első sokk) önismereti tréningre (második sokk), ahol festéssel, rajzolással fedezzük fel a belsőnk titkait (minek számoljam tovább...). A tanár próbálja megjegyezni a nevünket (sikertelenül), egymás rajzait elemezzük (belemagyarázós módszerrel), de ami a legfontosabb: van egy terhes nő), úgyhogy a csoportnak lesz egy közös gyereke! Hétről hétre rácsodálkozhatunk, hogy milyen ütemben nő egy baba (asszony). Sajnos már csak két hétig, mert ez egy tömbösített kurzus. Na nem azért, mert féltünk, hogy órán születik meg majd a gyerek, hanem csak úgy.

Ma rámszóltak, mert a mandalaköröm rajzolása közben párszor felemeltem a zsírkrétát, és teljes körök csukott szemmel való rajzolása helyett kiszíneztem a fehéren maradt részeket. Állítólag lazító gyakorlatként csináltuk, de azért a tanár megjegyezte, hogy én nem szabályosan hajtottam végre a feladatot.

A következő utasítás az volt, hogy rajzoljuk le a bennünk élő fát. Állítólag az előző csoportban valaki megkérdezte, hogy ő mit rajzoljon, ha benne nincs fa. Szóval én már nem kérdeztem semmit, hanem könyékig összemaszatoltam magam a bennem rejlő fával, és megvártam, míg kicsöngetnek.

Komolyan gondolkozom rajta, hogy beíratkozom valami kreativitást igénylő, képzőművészetis suliba. Na, nem emiatt az óra miatt persze.

Amúgy helyenként teljesen komoly oktatásban is részesülök a zászlóshajón való utazásom közben.