Az iskolában megnéztünk egy dokumentumfilmet, ami azokról a nőkről szól, akik a kilencvenes években szülés után köldökzsinórral megfojtották, fürdővízbe nyomták, nejlonzacskóba csomagolták vagy elásták a kertben a gyereküket. Az egyik konkrétan három babát dugott el a góréban '92 és '94 között. Egy csaj húsz perc után kiment, de a többiek kibírták azt is, mikor a hétgyerekes szikár asszony arról cseverészik, hogy kegyelemből három év két hónapra csökkentették a büntetését ötről. Ez a nő az öthónapos kisfiát verte el egy vállfával, hasba rugdosta, majd nem akarta elhinni, mikor másnap a gyerek gennyes hashártyagyulladásban meghalt. A film forgatásakor épp a szabadulását várta, mert már nagyon hiányzott a családja, és a lehetőség, hogy rendbe hozza az életüket.
Óra után az első boltban csipszet és sört vásároltam, majd elsétáltam a Rudas-fürdőig. Napok óta alig alszom, ez a film majd biztos segíteni fog!
Ja, és a kislánynak szó szerint fogalma sincs a Római Birodalomról, egy hangyányi se. Két hónapig vették, mindig megtanultuk a leckéket, három alkalommal készültünk a témazáróra, amit holnap írnak, és még mindig nem tudja megkülönböztetni a patríciusokat és a plebejusoktól, és annyit tudott Jézusról, hogy szent volt.
Sírni volna jó.
