Ma kinéztem a konyhaablakon és a csontsötét főépület nézett vissza. Sehol egy bealufóliázott ablak, hogy a nyolc géppel agyonfűtött IK-s szobák lakói kibírják a nyári reggeleket, sehol egy kósza lepedő vagy egy télire kilógatott kajászacskó. Az A épület meghalt, és elvitte magával egy darabkámat.

Az előbb láttam egy képet a ziwiwet (igen, tanulnom kéne), amin az egyik ismerősöm a jó öreg koliszobában szivarozik és viszkizik. Négy éve lakom a sajátbudis szobában, nem vágyom vissza a kisszobába, de...

...azok voltak ám az évek, a gondtalan Áportán... évek ezek is, de egyre több a gond, nem?

Minket összeköt ez a koli. A poloskák, az undorító padló, a lemállott fehér festék az erkélyajtón, ami nálunk celux-szal van összeragasztva, hogy ne legyen "szétnyithatós menő duplaajtó". A folyamatosan öblítő, zenélő C épületi WC-nk. Az állandó penészfoltok a fürdőben, az erkélyen rohadó borosüvegek (idén fájdalmasan kevés), a gazdaságisok, a portások, a büfés, a Lepény vagy az emlékezetesen emlékezetmentes kolibulik. Összeköt a nyomor.

Az nem lehet, hogy ez nélkülünk is lesz.