A tesóm ma megkérdezte, hogy emósoknak írom-e a blogomat újabban, mert olyan bánatos vagyok benne, mint egy eret vajkéssel nyeszetelő, lenyalt hajú zombigyerek. Pedig nem is, de blogot csak akkor írok, ha valami nagyon böki a csőrömet (akkor se mindig, mert megsértődnétek, ha rólatok van szó), legyen az jó vagy rossz.
Most írok vidámat, hogy örüljetek:
Az Aranyvasárnapot kici, szárga kínaiakkal töltöttem az ézsiaszentörben, ami állítólag Budapesten van, szerintem meg az országhatárt is átlépte a hetes busz kétszer, mire oda kiértünk. A tudat is fáj, hogy négy órát voltam ott, de finom meleg műbőrszagot hoztam haza magammal, szóval akár elégedett is lehetnék.... Cini, cuki caj vagyok!
Az etr-be beírtak nekem egy ötöst az egyik tárgyból, amire nem adtam le a szemináriumi dogát, csak két terepgyakos jegyzőkönyvet, meg jártam mindig órára, mert nagyon érdekes volt.* Be akartam menni beíratni, de nagyon elaludtam, így csak januárban tudom meg, ha tévedés volt. Milyen édes érzés ez, még sosem fordult elő velem ilyesmi... Kivéve, mikor a Fanni hagyományaiból... de ezt inkább nem is folytatom, egyeseknek még mindig fáj talán, hogy én tanulás helyett napoztam, aztán kihúztam az egyetlen olvasott tételt, óóó... Fanni egy új kifejezés volt a bemákoltam helyett...
A szobatársam átment statisztikából, pedig már zokogott is, hogy a javítókulcs szerint nem. Hát mondjuk nem is, de a tanár annyira nem akart már pótvizsgáztatni karácsony előtt, hogy inkább beírt egy kettest, hogy államvizsgázhasson az a szerencsétlen gyerek két hét múlva... A nagy rívás közepette én is olyan ideges lettem, hogy... na akkor blogoltam a boldogtalanságról, sikertelenségről, csak elfelejtettem szólni, hogy azóta már nincs is semmi para.
Meg ettem csirkeburgert Majával a blogból, aztán kávéztunk, meg randiztam a rég nem látott gimis barátnőmmel, aztán hazarohantam, hogy jéghidegek a lábujjaim, de előtte villámgyorsan vettem egy sálat az utcai árusnál, a kezébe nyomtam a pénzt, hogy ott a buszom, majd rohantam, de lekéstem, ezért visszamentem, választottam egy másikat, ami lyukas volt. Akart engedni a nő egy kécccázast, én öcccázast akartam, ő nem akarta, erre választottam egy nemlyukasat, majd ráböktem egy pontra, hogy lyukas, mire ő akart engedni kécccázat, én meg mondtam, hogy jó. Naná, hogy jó, nem is volt lyukas.
Ezek mennek meg a bárányfelhők, holnap kezdődik a karácsonyi balhénap: már előkészítettük a Valeriánát és a vérnyomásmérőt anyunak, aki hoppááá hip-hip-hurrrrráá dolgozni fog, míg én fát díszítek. Ho-ho-ho-hóóóóóó, x-mas time is here...
*ezen néztük a babagyilkosságos dokumentumfilmeket....
