Január 28-án lesz egy éve, hogy kiköltöztem Leidenbe. Hogy féltem, mennyit bőgtem, milyen jó volt aztán végül. Egészen elfeledkeztem az utóbbi időben az én kicsi Leidenemről. Nem tudom elégszer megköszönni, hogy volt nekem. És most gondolatban ideragasztottam a biztonsági őrt az Einsteinből, Bunsmurphy-t, Hilmart, vagy a csávót a konditeremből, aki órákig futott, de sose törölte le a gépeket.
Ez a január rettenetes, annyi érzést előhozott bennem, és a mindig tavaszi Leidenképem újra a jó öreg, sötét, jéghideg Leiden lett, mint volt a legelején. Ahol fáztam, eltévedtem, csöveztem és ismerkedtem. Azt hiszem a jácintok tehetnek róla. Nem lett volna szabad megtartanom őket. Pont olyan az illatuk, mint amikor megvettem őket a Hoogvliet mellett. Annyi minden történt azóta, és ők újra élnek. Hol van az a város?
Nem lenne szabad nem aludnom.
