Tegnap volt egy éve, hogy megérkeztem az országba, amelyre azóta is olyan kényes vagyok, hogy egy rosszul megválasztott hanglejtés vagy leheletnyi arcrángás hatására képes vagyok leszabni baráti fejeket. Hollandia szent és sérthetetlen. Ha lesz gyerekem, az iránt sem lesznek ilyen gyengéd érzelmeim lehet. Férfiak hiába is próbálkoznak, a második helyről indul a pontozás, és főleg lefelé lehet csúszni. Hahaha.
Ma részt vettem a Nemzetközi Takarítsuk ki a koliszobánkat! napon a fészbukon. Igaz, hogy minden héten én attendingelek ezen a szoba nevében, de legalább merek mezítláb közlekedni a szobában: nekem megéri.
Arra jöttem rá, hogy mióta ennyiszer vagyok egészen boldog, sokkal jobban féltem a boldogságomat, ezért mindig adok a csöveseknek pénzt, nehogy elszálljon az én boldogságom, amiért nem osztom meg azt másokkal. Ebben van logika, nem?
A mai pici cigányasszonyt, aki azt mondta, hogy hét gyereke van, és az állomáson lakik, nem sajnáltam, de féltem, hogy elátkoz, és akkor mi lesz a boldogságommal? Remélem tényleg kenyeret vett.
Szeretek az álomvilágomban élni.
