Pénteken megyek egy újabb konferenciára, de ezúttal nem beszélő szobor leszek, hanem online kell tudósítani két nyelven. Ma elküldték a programot, amitől egészen fellelkesültem, de az a helyzet, hogy fogalmam sincs, hogy pontosan mit kell majd csinálnom, és az is aggaszt, hogy nem emlékszem, hogy kiadtam volna információt a nyelvtudásomról. Lehet, hogy korábban küldtem nekik CV-t vagy mi? Mindegy, végülis a workshopok érdekesek lesznek, ebéd és vacsoraszünet van feltüntetve, pénzelnek is, mi okom lenne panaszra?
A mai nap egyébként is úgy telt, hogy jól érezhessem magam: mostam, takarítottam, elmaradt a francia órám talán örökre, főztem, randiztam Charlie-val meg Allen-nel, féltékenykedtem, mellőztem a tanulást, de legalább szorongtam miatta, megsértődtem a kislányra, mert viccesnek találta, hogy nem tudok magyar festményeket felsorolni, majd hozzá festőket társítani (természetesen ő sem, ezt sem), veszekedtem anyámmal az utcán, találtam a felújított kisboltban Stroopwafelt, de nem vettem, majd meghallgattam a rádióban a szeretőmet (heel prachtige nummer, junges, LMAO), és rádöbbentettek, hogy a dobos az mindig csak dobos marad, legyen szó dzsezzarcokról vagy hosszú beszélgetésekről.
