Ma kamuhostesskedésen megkérdezték tőlem, hogy milyen a viszonyom a tinédzserekkel, mire én felröhögtem, hogy köszönöm, imádom őket, és nemcsak távolról... És tényleg! A gimi maga az alulértékelt földi paradicsom. Ma voltam tesin, két törin, egy magyaron a Faház sörözős faszinál (erről majd később), és egy éneken, ahol egy ex-színházigazgató énektanár zongorán kísérte, ahogy egy csapat tizedikessel forradalmi dalokat zengek, és aki Kossuth Lajos helyett időnként Bokros Lajost énekelt a csapat legnagyobb örömére. Legszívesebben az összes gyerekhez odamennék egyesével, hogy megkérdezzem hogy hívják, minden rendben van-e, kifaggatnám, hogy mi a véleménye a tanárokról meg a suliról, aztán ennénk csokit vagy verekednénk a büfé előtt. Közülük valónak érzem magam, ők meg nem tudom mit gondolnak, de próbálok összebarátkozni velük, hogy majd ne féljek tőlük, meg mert olyan jó gyerekeknek tűnnek. Az egész suli emlékeztet a sajátomra, egyből otthon éreztem magam.
Egyedül az aggaszt, hogy mennyire leszek képes felnőni a tanári feladathoz. Nem igazán érzem és értem, hogy jövök én ahhoz, hogy megtanítsak nekik egy tantárgyat, mikor öt év egyetem után is kigúvadt szemekkel ültem pár magyarórán, hogy nahát de érdekes ez az impresszionizmus meg úgy hallgattam a Tisza elemzési lehetőségeit, mintha azt se tudnám ki az a Petőfi Sándor. Én nem félek kiállni eléjük, de félek, hogy nem leszek elég nekik szakmailag. Ezek okos gyerekek, nem elég nekik pár foszlány, ezek megkérdezik, ami eszükbe jut, én meg nem tudok semmit...
Ma például a kilencedikes törin Fourier államelméletét vették, és a Tanárnő behozta a Babart (!!!) könyvben, mert a szerző és Fourier barátok voltak, és az elefántok társadalma a kommunista államelmélet alapján lett felrajzolva! Igaz, hogy a gyerekek nem bírtak leszállni a rinocéroszokról, de egyből vágták az összefüggéseket meg olyan értelmes hozzászólásokat tettek, hogy leesett az állam. A Tanárnő óra után nevetve mesélte a kollégáinak, hogy a kilencá-nak nem tetszik a kommunizmus, mindenáron diktatúrát akartak az elefántok között. Én meg azt gondoltam, hogy bárcsak így tanították volna nekünk a törit, ahogy ezek csinálják, és bárcsak tanulhatnék újra föcit meg törit. Talán nem ott ülnék, ahol, ha ilyen normális tanárom van nekem is, vagy nem kéne butának éreznem magam, amiért ekkora óriási lyukak vannak a fejemben egyes évszázadokról...
Mondjuk az élet kárpótol. Törizek a kislánnyal, töriórára járok egy gimiben. És minden órán jegyzetelek. Mintha muszáj lenne.
