Pár éve, amikor még láttam értelmét egyetemre járni, na akkor volt egy órám egy 70+os, bibircsókos bácsival, aki olyanokat mondott, ami miatt még láttam értelmét egyetemre járni. Ebben az értelmes időszakban esett meg, hogy a bácsi óra előtt öt perccel kicsoszogott WC-re, és a szembejövő titkárnő "hogy van?" kérdésére "biztos, ami biztos kimegyek óra előtt, nehogy baj legyen"-nel felelt, majd tartott egy olyan órát, ahol az alábbiak hangzottak el. Na jó, lehet nem mind egy órán, de legalább egy szájból.
Transzparens blúz. Átlátszó volt. Volt olyan szeminárium, ami egész kebelkiállítással ért fel. Meg lehetett szokni, végülis mindegyiknél ugyanaz a mintázat. Egyszer egy hipertranszparens blúzos lányt odaültettek mellém. Azt várták, hogy majd erkölcsi felháborodásban török ki, de mély csalódásukra helyette Ágis tragédiájáról beszélgettünk egész órán.
A férfi olvas, a nő pedig hallgat. Ez lehetséges pihenést is jelentett a férfiak számára.
Egy nőt kétféleképp lehet megbántani. Ha hirtelen azt mondjuk neki, hogy én én kívánom magát. Még lehet pofon is üt. A másik, amivel még jobban megsérthetjük, ha azt mondjuk: én nem kívánom magát.
Repkedtek a bölcsességek, akkoriban még volt értelme egyetemre járni.
