Semmiképp nem szeretnék elhaladni a tény mellett, hogy ma isteni finom tejeskávéban volt részem, miközben hallgattam, ahogy a fiúk a bizniszről tárgyalnak, és időnként jelentőségteljesen rám néztek, hogy ez majd a te dolgod lesz ám amúgy, nekem meg az járt a fejemben, hogy ez a kávé tényleg marha jó, meg talán a biznisz is az lesz.
Teljes mértékben egyet tudok érteni a Tavaszi szél vizet áraszt, de bazmeg ennyit?!? csoporttal a fészbukon. Ma pont ezért mentem korán tanítani... Csontsötét volt este hatkor, meleg és az emberek félve tekintgettek felfele, hogy vajon odaérnek-e a boltba/buszhoz/otthonukhoz, mielőtt újra jön az özönvíz. Én végül a kislány ablakából néztem végig, ahogy a természet kitombolja magát. Ázott ott boldog-boldogtalan, az úttesten literszámra folyt a víz, a szél csavarta ki az esernyőket, a gravírozós csávó meg miután többször is kiment az üzlet elé, majd vissza, úgy döntött, hogy az lesz a legjobb, ha kihozza a virágokat, ha már úgyis esik. Így történt, hogy a Bocskai út járdáján az emberek nemcsak a tócsákat, hanem a muskátlis ládákat is bőszen kerülgették. A lustaság nagy úr, ki öntözni nem szeret, az csak jó ember lehet...
Ne essen már az eső!
