Mindenki, köztük én is meg voltam győződve róla, hogy az egyetemen csak a kosz ragadt rám, de ezen a héten időnként felderengett, hogy nem, talán mégsem! Azt hiszem mégiscsak az utóbbi időszak motivációhiányának köszönhető ez a pesszimizmus és valójában rengeteget tanultam. Pótolhatatlan dolgokat az emberi fajról, kapcsolatokról, igazságról és az örök hazugságról, amit vagy elbírsz vagy kicsinálnak.
Az iskolapadban tanultak alapján az unokaöcsémet figyeltem egész héten. Hol a diplomamunkámat írtam fejben (kétnyelvűség, bravo), hol a pszichológiai fogásokat vetettem be, hol csak simán magyaráztunk neki. De éreztem, hogy van, volt értelme.
Lesz eredménye, csak lenne már...
