Tesóm tegnap elutazott Erdélybe, ezért ma reggel olyan bánatos voltam, hogy önként elmentem a templomba a szüleimmel, ahol megszentelték az új kenyeret, majd a mise után találkoztunk Imre bácsival, aki úgy gondolta, hogy nekünk jól esne egy kis szíverősítő, én meg úgy gondoltam, hogy elég nagy pofátlanság csütörtök délelőtt misére rángatni szegény engem, és egyébként se engedhettük el egyedül a kocsmába szegény öreget cingár kis Imre bácsit.
Lementünk a Gödör fantázianévre keresztelt talponállóba, ahol a pultoslány akkora volt, mint egy kutya ülve, férges fosás után, de ezüstözött bizsufülbevalója karikáján apám feje is átfért volna. Átszellemülten cigizett két törzsvendéggel: az agyontetovált, hosszúhajú, ámde helyenként kopasz, trikós negyvenessel és a sokfülbevalós, zseléshajú ifjúval. Időnként a pénznyelő automatához járultak, hogy bedobálják az aprót, és ott is cigiztek. Mi meg ott ültünk a cigiszagban: én a spagettipántos kis feketémben, apám ingben, anyám kiskosztümben, Imre bácsi meg a cingár kis paripán, és fél 12-re bekészültünk a kisfröccstől. Aztán hazamentünk, mert mi rendes emberek én rendes ember vagyok, és mert Imre bácsi a 98 éves édesanyjánál hagyta a kerékpárját, és nem akarta, hogy a mama megállapítsa, hogy hosszúra nyúlt a mise, fiam.
Aztán aludtunk.
És akkor még anyám az öcsém miatt aggódott, hogy mi lesz, ha berúgnak Erdélyben. Na mi?
