Teljesen váratlanul csapott le rám a büszkeséggel vegyes nosztalgikus fájdalom, amit az azok a boldog szép napok elmúlása felett érzek. Annyira hihetetlenül és megmagyarázhatatlanul jó volt itt lakni, és közben rettenetesen rossz is. Társaság volt,  élet volt. Egyetemista voltam, egy gondokkal teli gondtalan kis semmi voltam. Szenvedtem. Boldog voltam.

Most nagyon más, és belelapoztam ebbe a Bezzeg... újságba, és rólunk szólt... Érzem én a végét egy jó ideje, tudom is, és azt is, hogy ignorálom a kolis életet, mint olyat, de most leesett. Mi voltunk a nagy generáció, és mi is kihaltunk innen. Nekünk végünk.

Szép volt, és annyira remélem, hogy jönnek utánunk még emberek, akiknek ugyanilyen szép lesz itt, ha lehet. Ezek voltunk mi. Ezek legyetek Ti! Jó volt itt. Hová lettek azok az évek? Jó, erre tudom a választ, még ha nem is tudom pontosan megfogalmazni, amit érzek. Megért pár könnycseppet ez a hely.