Elég szar arra ébredni a kirándulás előtt másfél órával, hogy tíz perce a megbeszélt helyen kellene lenned, és eszedbe jut, hogy az összes ruhád a mosógépben gyűrődik, mert éjszaka nem fejezte be a programot a mosógép... Aztán sikerült fokoznom a helyzetet azzal, hogy az új cipőmet vettem fel, ami 15 perc alatt véresre dörzsölte mindkét lábamat, de úgy, hogy kizárólag a piros edzőcipőmet voltam képes ráhúzni a Lauránál. A Maja végül elhozta nekem a fekete csizmámat, ami szintén működőképesnek bizonyult, ám mint később kiderült, utoljára...
Az emeletes buszban mi ültünk fenn legelöl és pofátlanul sokat beszéltünk magyarul a bárányokról, a hülye időjárásról és öreganyám diós pitéjéről, amit azóta teljesen elfogyasztottunk. Egyébként kiakasztó ez az éghajlat: reggel süt a nap, aztán esik kicsit a hó, jeges szél csapkodja az esőt az arcodba, majd kitisztul és kezdődik minden előlröl...
Ameland szigetére három óra alatt érkeztünk meg. Az autópálya egy hatalmas mesterséges töltésen halad keresztül, aminek az egyik oldalán domb van, a másikon meg a tengerből leharapott rész. A szikrázó napsütésben majdnem megvakultunk az ezüsthídtól, amit a nap varázsolt a víztükörre. Azt hittük, ezt már nem lehet fokozni, mikor külön a turisták kérésére bekapcsolták a Szivárvány funkciót is. Nem tudom, hogy csináltuk, de át is mentünk alatta!!! Giccsesen szép volt a táj.
AUTÓPÁLYA ÉS KOMP
A komp 40 perc alatt vitt minket a szigetre, ahol egy remek kis tehénszarszagú faluban, Nesben foglaltak nekünk szállást az ISN-esek. Mi egy 22 ágyas, hideg szobában aludtunk, együtt a kancsal és büdös franciával, a dadogós olasz girnyóval és a haverokkal. Hangulatfokozóként közölték, hogy itt mindenkinek dolgozni kell, és csapatokba osztottak minket: volt, akinek főzni kellett, másnak mosogatni (mosogatógéppel), megint másoknak takarítani...
Ennek köszönhetően a kaja kellő mértékben rettenetes volt, már ha éppen volt.* Este kivittek minket a tengerpartra, természetesen tök sötétben. Olyan erős és jeges szél fújt, hogy a kabátom összes gombja kiszakadt, és a fiúk alig bírták meggyújtani a tábortüzet. Mi hamarabb vissza is mentünk a házba, mert negyed óra elég volt, hogy megkeressük az összes csillagképet, és meghallgassuk a zúgó tengert. Látni nem láttuk ugyan, inkább elmorzsoltunk egy könnycseppet a vakok emlékére, kiabáltuk, hogy esélyegyenlőség, és hazamentünk a meleg melegebb és fényes farmunkra.
Az est további része remek hangulatban telt. Ez köszönhető egyrészt a dugipálinkának, amit az anyukám küldött, illetve az ivós játékoknak. Összekolompoltam a haverokat, és megitattam velük az összeset. Szerették. Brad másnap este oda is jött megkérdezni, hogy van-e még belőle? Mondom nincs, tegnap megittuk. Jó-jó, ő emlékszik, de azt mondtam házi. Főzhetnénk egy kis pálinkát most...
*Éljen a gazember HÖK ISN!
