Megérkezett a Julcsi, megérkezett az Enikő. Szombaton Amszterdamban párnacsatáztunk, túráztunk, sőt még vámpírokat is temettünk a vonaton az álmagyarokkal. A Dam Square-n volt egy óriáskerék, egy hatalmas körhinta és egy olyan szerkentyű, ami úgy nézett ki mint egy mérleg, és a két végén a benne ülő embereket fejjel lefelé tudta átpörgetni egy 20 méteres átmérőjű körben. Arra gondoltunk a Csillával, hogy felülünk, de sajnos még nem állok készen a halálra.
Ma a lányokkal egész nap Leidenben turistáskodtunk úgy, hogy egy szem múzeumot se néztünk meg, viszont napoztunk, nézelődtünk, szélmalmokat és kanálisokat fényképeztünk, beszélgettünk, kis Rembrandtot és egymást molesztáltuk. Eközben Éva Laura fenekét épp Delftben lőtték szét a paintballosok. Encivel két misén is voltunk, két külön templomban. Az elsőnek az áldozós részére értünk oda, de az emberek nem az otthon megszokott egy tömött sorban haladtak az ostyáért, hanem olyan érzésem volt, mintha folyamatosan köröznének, miközben az oltár felől dől ránk a füst. Ezután egy nő hollandul karattyolt (szerintem szeretettel hirdetett a kedves híveknek valamit), majd a pap mondott valamit szintén hollandul, mire a hívek azt felelték, hogy Ámen, és vége is lett az egésznek. A pap és a minisztránsok kivonultak, utánuk az emberek, és mindenki kezet fogott az Atyával az ajtóban. Ennek mintájára én is odamentem, mondtam, hogy Heló, külföldi vagyok, mikor lesz jövő vasárnap a mise? Azt mondja, Húsvét lesz jövő vasárnap. Mondom igen, tudom, de mikor kell jönni? 11-kor. Jó, itt leszünk! Majd még egyszer megráztam a kezét, mondtam hogy Dank u well, és bicegetve kivonultunk a gyerekek között, akik csipsszel, szalagokkal és kiscsibével díszített keresztet tartottak a kezükben. Ja, amúgy itt nem barkát szenteltek, hanem valami gazt, úgyhogy most az Encivel van very special szentelt gazunk, ami szentségének köszönhetően soha-soha-soha nem fog elpusztulni. 
Mise után tovább bandukoltunk a városban, ami totál kihalt volt a megszokotthoz képest. Viszont találkoztunk még egy csapat gyerekkel, akiknek kalácsmadár is volt a keresztjük végén. Velük bementünk a másik kedvenc templomomba, a Hooglandse Kerkbe a Hooigracht környékén. Ide még sose jutottam be, mert az ajtót le szokták lakatolni... Nos, szerintem ez volt a protestáns templom, mert nem orgona, hanem zongora volt, és egy nő tartotta a misét. Szépen énekeltek, de nekem egy asszony ne okoskodjon a szószékről, mert nem bírom. És különben is észrevehetnék már, hogy nem tudok hollandul!
KIS REMBRANDT
