Álltam a két olasszal az Odessában, és a meghitt beszélgetés közepén a Wassenaarsewegi egerekről eszembe jutottak a macskák. Mert Maurizio azt mesélte korábban, hogy ő találkozott egérrel az egyik Patkánylyuk-lakásban. Ő volt a szomszédom, csak akkor még nem ismertem. Nem bírtam ki, megkérdeztem:

Igaz, hogy ti megeszitek a macskákat vagy ez csak egy legenda?

Filippo felröhögött, és mondta, hogy igaz, de csak Vicenzában zabálnak macskát, és ő még sosem kóstolta. Aztán mutogatott a másik oldalamon álló Tomassora, hogy az ő anyja Vicenzában született, talán ő jobban tudja. Tomasso tagadta, hogy macskaevő vér folyna az ereiben. Férfinak és olasznak akkor higgy, ha a sírján ló legel.

A google szerint:

A macskaevő, macskazabáló kifejezést nemcsak mi használjuk, Olaszországban is ismerik, igaz ott konkrétan egy város, Vicenza lakóit nevezik „mangiatti”-nak. Történt ugyanis, hogy a középkori háborúskodások idején a kiéheztetett város lakói a túlélés érdekében még a macskákat is megették.

A magyar nyelvbe a macskaevő kifejezés valószínűleg Észak-Itália Habsburg megszállása idején, a leigázottakat becsmérlő német Ketzenesser tükörfordításával került át. A magyar nyelvben közkeletűvé az első világháború idején, az Isonzó és Piave mentén harcoló bakák révén vált az olaszok macskazabálókként való gúnyolása.

Ha már az olaszok csúfolásáról van szó, megemlékezünk a digó eredetéről is. A velencei olasz digo (’mondom’) amolyan visszatérő fordulat ’hé! hallja csak!’ jelentésben. A magyar nyelvbe az Itáliában állomásozó magyar katonák, illetve a nálunk dolgozó olasz kubikusok, fagylaltárusok révén került. Hosszú ideig nyelvjárási szinten élt, a köznyelv az 1970-es években kapta fel. Azok a lányok digóztak előszeretettel, akik a hozzánk látogató jómódú olasz turistákat „megkörnyékezték”.

Egy másik srácon meg 2007-es SZIGET póló volt. Le se tudtam venni róla a szemem. Mármint a pólóról. Híresek vagyunk.