Felmásztunk a dómba, ahol a lépcsőfordulóban talált focilabdával nem rúgtuk ki az első rózsaablakot, nehogy bemondják az ertéelklubon, hogy az ismeretlen eredetű focilabdával magyar állampolgárságú suttyók kirúgták a kölni dóm ablakát.

Nagyon magasan voltunk (157 m) és nagyon hangos volt a harang és találkoztunk holland fiúkkal odafenn, akik titokban fényképeket készítettek rólunk, amint Jaspert fényképeztünk a haranggal. Kiderült, hogy övüké volt a focilabda.

Dalmafalu nagyon tetszett, csupa fű-fa-virág, és édes illat terjeng a levegőben. Zuhogott az eső, buli volt a menzán, aztán sütött a nap, és reggel madárcsivitelésre ébredtem. Sehol egy sirály, sehol egy szőke: egészen magyaros, egészen. Kölnnek azért megszavaznék pár szép hidat a Dóm mellé.

Láttunk szép várat Königswinterben és alattunk is nyikorgott Beethoven szülőházának padlója Bonnban. Ugyanott láttunk a park közepén egy vitrint, telis tele könyvekkel. Könyvtárosmentes szabadkönyvtár a szabad ég alatt.

Jó volt újra német szót hallani, bár megszólalni nem nagyon mertem/tudtam, de értettem, ennek örültem, és angolul válaszoltam. Dalmafaluban ez nem is oly meglepő, jókat nevettünk, hogy milyen kacifántos módon keverik a nyelveket a helyi lakosok. Dalmafalu jó falu.

Nagy erasmuscsalád, csomó magyar, rakott krumpli és észt palacsinta. Kedves, szimpatikus emberek. Kár, hogy a pszichológusok szerint én nem vagyok az.

JASPER ÉS A CUMULUSOK, A RAJNA MEG A KÖLNI DÓM