Nagyon érzem a végemet, nagyon, úgyhogy tegnap kitaláltam, hogy menjünk el a Museum Volkenkundéba, amiről azt hittük, hogy majd tele lesz a holland népművészettel. Ehhez képest a világ minden tájáról voltak maszkok, szobrok, ruhák, használati tárgyak, kivéve Hollandiát. Nekem a kedvencem mégis az a terem volt, ahol egy fotós hetvenes évekbeli koncert- és portréképeit állították ki az akkor még fiatal rocklegendákról. Keith Richards ül a fotelben nyitott szájjal, összezuhanva, körülötte a földön whiskey, cigi, kacatok és a játszadozó óvodáskorú kisgyereke. Drogos (most már nagy)papa rulz.

Ma meg visszamentünk a csajokkal az ingyenboltba, ahol a miniatűr Hogyan lopta el a grincs a karácsonyt? könyvet és a kis Jaspert szereztük. Ma találtam magamnak egy cicás és egy szivárványos bögrét, amit haza is fogok vinni (a múltkori egereset nem, mert csorba), illetve egy hátizsákot, amit a szomszéd kislánynak fogok ajándékozni. Hannának, akire egyszer vigyáztam: rajzoltunk meg néztük a százegykiskutyát, aztán mikor jött az anyja, haza se akart menni. Mondta a gyereknek, hogy választhat, hogy most jön vagy nálunk alszik. Jó, én akkor a Kiszkatinál alszom. Egy négyéves Kiszkatinak hív. Ezért kapja meg a hátizsákot, amiből sajnos nincs a méretemben: