Nincs jó kedvem egyáltalán. Nagyon hiányzik Hollandia, pedig már éppen meggyőztem magam róla, hogy tök jó itthon is, mert dolgozhatok, ha akarok, meg itt vannak a barátaim, meg verekedhetek a tesómmal is, meg jó meleg van, de csak nem hagynak nyugodni a leideni utcák meg az Einstein és a King's Cup-ot játszó amerikaiak meg a karattyoló olaszok. Egész álló nap csak ugrálnak a gondolataimban, én meg hiába keresem őket a szememmel a spárban, ha ők a Hoogvlietben vásárolnak... Tudom, hogy alig maradt ott valaki, és nem lenne ugyanaz Leiden sem, de akkor is hiányoznak, és az a legrosszabb, hogy lesz, akivel sosem találkozom többé közülük. Idegennek és céltalannak érzem magam sokszor, pedig próbálom mindenből a legjobbat kihozni, csak fura és szar... Nem szenvedek hiányt semmiben, mégis teljesen üresnek érzem magam. Jaj istenem, hát ez a poszt-erasmus?
Meg a Papát is rossz volt ott hagyni egyedül, mikor beteg. Tudom, hogy csak egy lábujj, de mi van, ha a nővérek nem gondoskodnak róla megfelelően? Találkoztam az egyikkel, és nagyon nem tetszett, ahogy az a nő beszélt vele. Pedig rendes volt, és a Papa is incselkedett vele, de nem volt szimpatikus. Olyan, mintha cserben hagytuk volna a hülye kórházban. Na mindegy, remélem hamar kiheveri a műtétet... És mindig kiveszi a fogsorát, mikor a tesómmal röhögni akarunk:) 
A BUSZ ABLAKÁBÓL LÁTTAM...
