Szülinapja van a cicablognak, méghozzá egyéves, amire azt kapta ajándékba, hogy a tesómmal bezártuk a kört, és újra meglátogattuk a mi kedves és nagylelkű Keresztapucikánkat a szomszédos kontinensen. Természetesen végig az erfransz vendégszeretetét élveztük, melynek köszönhetően én az egész óceántúrát remegve töltöttem el (kb. 5 órát mentünk felette), míg az öcsém lehúzott redőny mellett aludta végig a turbulencia-rohamokat. Én a tizenegy óra alatt talán fél órára csuktam be a szemem, ami arra pont elég volt, hogy az én egyetlen kistestvérem megörökítse, amint nyitott szájjal húzom a lóbőrt, háttérben egy furcsa hajú franciával. Régi adósság volt ez, lerótta :)

Amúgy a fransziáktól most egyáltalán nem voltam elragadtatva: a reptéren még mindig rohadt büdös van, plusz megkérdeztünk egy nőt, hogy melyik kapuhoz kell rohannunk, mert már csak fél óránk van a nagy gép indulásáig, ő meg tök más helyre küldött minket, így végül tíz perccel a hivatalos felszállás előtt estünk oda a pulthoz. Bebizonyosodott, hogy a holland gyúrunk vazze tök felesleges volt, mert a böszme hátizsákkal a hátamon reggel kilenckor csak annyit tudtam lihegni a tesómnak, hogy stoppold a gépet, én majd utolérlek.... A kaja szar volt, bredpitt nagyon szépre fiatalodott a filmben, amit néztem, sírtam a mániás depressziós fiú sztorijának túladagolós végén (Hullócsillagom- Nick Traina története), de túléltük, túléltük, az erfransz megcsinálta. 

ui: Jasper jól van, tetszik neki Amerika, de nem érti, hogy a zöld fűből hogy lett fakózöld, mi ez a forróság és hogy lettek a bárányokból nagyszarvú bocik. Majd beszélek vele az ügyről...