Az időzónák közti ugrálás negatív hatására olyan vagyok, mint amilyennek apám mindig is elképzelt: reggel hétkor kipattannak a szemeim, este tizenegykor meg már csak azért vagyok fenn, mert mégse feküdhetek le nyolckor, mint a kisbabák. Igaz, hogy két napja zombiskodom, de legalább a megfelelő napszakban vagyok ébren, nem mint a tesóm, aki hajnalban a fürdő előtt ijesztett rám. Egészen szélesre feszített, véreres szemekkel, rekedt hangon közölte, hogy ma még nem aludt semmit, majd visszament a szobájába, és délután keltettem fel. Nem lesz ez jó, nem lesz ez jó.
Amúgy meg kiválogattam háromszáz képet a kétszázezerből, amit Hollandiáról feltétlenül elő kell hívatnom, amíg akciós a rozmanba'. Fáj a kezem, fáj a szívem a sok nézegetéstől. Sose lesz album, ami ennél jobban megéri majd a pénzét. Sok őszinte mosoly, sok kedves arc, sok szép hely, élmény, barát. Olyan közeliek, olyan jó látni őket.
