Két napot töltöttem a középiskolásokkal, ami újfent megerősített a véleményemben, mely szerint a gimi egy csodás hely a maga rendszerbe foglalt összevisszaságával, és hogy igazam volt, amikor száműztem a reál tárgyakat az életemből. Tegnap egy véreres szemű fizikatanár a katalizátorokról, ma egy egészen apró matektanár a szinusz-koszinusz egyenletekről magyarázott nekünk- teljesen hiába. A fontolva haladók reálhiányos csoportba ültem be az osztályhoz, akiket majd tanítani fogok, és egyesített erővel sóhajtoztunk minden Coulomb meg koszinuszmínuszikszpluszszinusziksz után. Ők holnap TZ-t írnak, én ZH-t, egy a sorsunk, srácok... Amúgy nagyon helyesek, ma az egyik fiú megkínált a nagymamája almáslepényével, kérdezték, hogy ma is megyek-e velük énekórára, tegnap meg meséltek a korábbi kistanárjaikról. Az egyiket csak Parapicsa néven emlegették, én meg röhögve mondtam, hogy én Kata vagyok, nem ragaszkodom gúnynevekhez, de persze úgyis lesz majd, ha még nincs. A tizenkettedikes forráselemzős törin majdnem elaludtam, az ötödikeseket majdnem megzabáltam, a nyolcadikasok meg mindenáron meg akarták győzni az irodalomtanárt, hogy ő egy dinoszaurusz őskövület, amiért nem tetszett neki a Hangovers. Nekem se tetszett, a Surmónak se, lehet jó tanárok leszünk/lennénk/vagyunk. Az egyik töritanárról kiderült, hogy nemrég összebarátkozott a volt töritanárommal, akit alig ismertem fel névről, mikor említette. Pappné, Pappné... mi csak Rozinak hívtuk, pedig Gabi...
Ez a tanárnő egyébként azt mondta ma, hogy az a jó törióra, mikor a gyerekek kocsmai beszélgetés szintjén elmélkednek a töriről, mindenki elmondja a véleményét, vitáznak, de megpróbálják magasabb szintre emelve átrágni a múltat. Szerinte a gond egyedül az, hogy az ötödikesek úgy is viselkednek, mintha a kocsmában lennének, de majd talán kinövik. Haha. Hiú ábránd, asszonyom!
