A mama érdemeit nem csökkenti, hogy meg akart győzni tegnap a telefonban, hogy én 24 éves lettem egy hete, nem 23, hiszen a tortám a megbeszéltek alapján rózsaszínben pompázott, a tetején cukrozott zselés cukorral és színes egérszarral. Anyuval meg voltunk győződve róla, hogy a telefonhívás befejezése után a mama nagykéssel vakarja a négyest a tortáról, hogy kijavítsa a bakit, de végülis kiderült, hogy szó se volt ilyesmiről, mert eredetileg se volt rajta szám.
A tegnapi buliban egyébként egy srác azzal próbált bevágódni, hogy 18 évesnél egy pillanattal sem nézek ki öregebbnek, de tudom, hogy csak azért trükközött, mert tisztában volt vele, hogy eszemben sincs 19 évesekkel kezdeni ennyi idősen. Mondta is. Vele meg amúgy sem. De azért kedves, a boltban is mindig meghatódom, ha egy borhoz elkérik a személyimet. Nem lesz ez mindig így. Később a dauerolt asszonyfrizuráról felismerik majd a koromat. Höhö. A Colos anyja csinálja majd két műszakban. Höhöhöhö.