Négy nap telt el a szégyenteljes bukásom óta, de még mindig nem dőlt össze az egyetem, sőt már a Papa is küldött nekem msn-en virtuális rózsát minden szemöldökráncolás ellenére. Anyám bezzeg megfenyegetett, hogy hagyja majd porban úszni a szobámat, és gondolom akkor az ágyneműmet se akarja majd lehúzni havonta kétszer, mint eddig, pedig időnként három napot is alszom benne egymás után.

Az ám a gond egyébként, hogy az előző évben nem csináltam semmit, félresiklott az életem és tönkretettem ezzel az övét is... Gondolom arra a félévre gondol, mikor 17 tanegységem volt vagy arra, mikor mindennap hatkor keltem, hogy kiérjek Békásmegyerre tanítani, órát tervezzek vagy iskolába menjek, közben meg állandóan sírtam a szerelmi bánattól.

Egy nagy büdös lófasz, az kellene már csak jobban, mint ez az öncélú hiszti... Miért nem tudja elfogadni valaki, hogy a gyereke felnőtt? Szívesen elfogadom a gulyásleves főzésére irányuló okoskodást, de köszönöm, jól vagyok, ne pofázzon bele senki az életembe. Ha nem lesz munkám, családom és lakásom, azon úgyse segít a dráma, ha meg de, akkor nem neki köszönhetem. Valeriana for everybody.....?