Kicsit zavart vagyok, most riadtam fel egy totál valósághű álomból, aminek azonban mégsincs se füle, se farka...
Valami termálfélében voltunk a Horesszal, aki az én volt osztálytársam, de késő lett, ezért átkavarodtunk egy klubba, ami teljesen sötét volt, de szólt a zene. Egyből kijöttünk, majd visszarohantunk, mert a fehér karácsonyt énekelte magyarul (tudtam, hogy külföldön vagyunk, ez azért érdekes) egy csapat lány, de nagyon szépen. A balcsis csajbanda volt az, és a nézőtéren ott ült az egykori erasmusos társam, Csilla meg Orsi, aki mindössze egyszer volt nálunk Leidenben.
Valahogy váltódott a napszak és késő délután lett, szerda estefele, és én Orsival valami világos kőkastély tövében beszélgettem róla, hogy neki is meg Csillának is mennyire hiányzik Hollandia, és vissza akar ő jönni, meg Csilla is, de Csilla nem akarja ott hagyni a fiúját. Mondtam, hogy én sem, én is csak ezért nem menekülök oda.
Aztán megint váltás, egyedül bolyongtam valami napfényes mezőn, amin állt egy fehér kőépület szintén, aminek benyomtam a nagy zöld ajtaját és kiderült, hogy óriási terem ez, tele egy-egy kiállítási tárggyal. Kicsit félve sétáltam, mert nagyon kövér kínaiak őrizték a teret, és akkor leesett, hogy ez az Oudheden Múzeum Leidenben, csak egy mellékajtón surrantam be. Tudjátok, ami a szomszéd házban volt a Papengrachton, és egyiptomi szarkofágokkal volt tele. Ezután már éreztem, hogy találkozni fogunk a loverrel, és valóban így is lett.
Laura ült ott meg az olasz, és beszélgettünk egy teraszon. Az olasz az asztalon eldőlve, szőrösen, feketében, Laura meg pontosan úgy nézett ki mint a brüsszeli képeinken: fehér kabátban, összekötött hajjal, és arról beszélgettünk, hogy ma újra elmegyünk az Einsteinbe, mint a régi szép időkben. Én elkezdtem zokogni, és felébredtem.
Meg volt egy rész, mikor magasra szárnyaltunk valami padon a csajokkal meg a Horesszel, és én észre se vettem, mert jó volt, csak mikor szóltak, akkor ijedtem meg, lenéztem, és kiabáltam, hogy Julcsi, kérlek szedj le minket!
A lover meg időnként női hangon beszélt, amiről meg voltam győződve, hogy a kurvája barátnője hangja, és marhára idegesített. De maga az ember nem, őt jó volt látni, ugyanolyan volt. Mondta egyébként, hogy ő nem jön az Einsteinbe, mert elhívta valahova Bastiaan, aki ugye a legjobb barátja.
Az álomban szereplő emberek nagy része nem is hallott a másikról, de most mindannyian együtt nyomultak velem Leidenben.
Ó, és amikor Orsival beszélgettem Hollandiáról, jött pár holland-kínai karbantartó kiskocsin és visszaadták az óriási kotonos rózsaszín táskámat, Orsi meg kipakolt belőle, mint az anyám szokott: helyhiány van, egyre kisebb szatyorba kell pakolni... És volt velünk egy öregember, aki velük jött, de Orsi nagyon szidta, mert az öreg sose akart többet áldozni egy jobb helyért, sokallotta a pénzt, és nyűg volt nekik.
Nem szabad visszaszoknom a délutáni alvásra...
Mondjuk elképzelhető, hogy ez a sok baromság azért van, mert egész délelőtt az esztékában nyomultam az öregasszonyokkal, és szétbicikliztem az agyamat egy nyamvadt papírért, amit így se sikerült elintézni....
