Olyan sok szépet kaptunk az elmúlt két napban a zalai dombokon izzadva, amiből hetekig táplálkozhatok majd a mocskos pesti aszfalton. A táj, a levegő, a sárgálló repce, az isteni pogácsák, a hagyma, a laza fröccs, a fűben alvás vagy az a sok ember, aki olyan szeretettel fogadott minket, mintha egy horda spicces huszonéves isteni ajándék lenne tán.

Külön köszönöm a lányoknak, akik az éjszaka közepén elásták velem a lover fogkeféjét a szőlőben, ezzel bebizonyítva, hogy valódi boszorkányok vagyunk, nem kispályás egyetemisták. Meg Lánckiapunak, hogy meggyömöszölhettem a kis hasiját, miközben majszoltuk a pörköltet. Mondhatnám, hogy sose felejtem el, de csak simán nem emlékszem, hehe.

Sose legyen rosszabb dolgunk, mint lepirult arccal, kimerülten a fűben aludni a hegyoldalban. De szíp vót!