Párszor eszembe jutott, hogy írni kellene ide pár sort, hogy ujjongjak, panaszkodjak, üvöltsek és sírva nevessek a szigetes élményeimről, de aztán mindig meggondoltam magam, mert volt, hogy annyira fáradtan estem haza ötkor meg hatkor, hogy megfürdeni se bírtam, hanem sárosan, koszosan, kávésan, izzadtan, ámde élményekkel tele ájultam bele az ágyba, és ilyeneken gondolkoztam, hogy:
"vajon mennyit bír ki az emberi láb?"
"istenem, nem szabad elkésnem reggel, mert Eszter leszabja a fejemet"
"egy pillanat és adom your coffee, alstublieft...."
"yes, három frappé lesz és egy chocolate cappuccino, sir"
"úristen, ÁDI, elfogyott a víz, nekem meg pisi lesz!"
"ja, dankjewel, pont ennyit kellett adnod, alstublieft!"
Olyan részei fájtak a lábamnak, melyeknek létezését sem sejtettem. Úgy kezeltem a pénztárgépet és úgy számoltam fejben, ahogy sose gondoltam volna, hogy képes vagyok. Úgy mosolyogtam 11 és fél óra után is, hogy azt komolyan is gondoltam. Rettenetesen jól éreztem magam, pedig kifacsartak, mint egy rohadt narancsot, kizsigereltek, mint egy rabszolgát, és a fáradtságnak olyan mélypontjait éltem meg, hogy sokszor konkrétan az ájulás és az idegösszeomlás kerülgetett, mégis azt éreztem, hogy megéri, és hogy nekem így jó ide kijönni! Persze, szerettem volna többet aludni, szerettem volna többet bulizni, szerettem volna, ha leülhetek, ha minden tagom fáj és nem kimenni a Szigetre, ha már nem esik jó a zaj és a kosz és az őrület, de nem adnám oda semmiért a sok szeretetet, amit a pultban kaptam. A hülye törzsvendégeket, az egymásnak panaszkodó, mégis tök lelkes pultos munkatársakat, a vízhordókat, a budit őrző szerencsétleneket, a kedves szomszédos árusokat, a potyakávékat, a pult alatti bizniszeket és a folyamatosan udvarló külföldieket, akik időnként kávét se bírtak inni, mégis odajöttek viccelődni és bókolni, vagy csak azért itták meg az ötödik frappéjukat is aznap, hogy beszélgessen velük a félhülye magyar coffie-girl.
Beteg vagyok, hétfő hajnal óta folyamatosan alszom, még mindig fáj az élet, idegesít a karszalag, de mégsem veszem le. Adott valamit ez a Sziget, és remélem, hogy az nem egy visszér lesz. Semmihez sem hasonlítható, nagyon impulzív és rettenetesen addiktív élmény volt. Jövőre ugyanitt, ugyanekkor....
Ja, és az emberi láb MINDENT kibír!
