Ma negyed kilenckor azon töprengtem a harmadik férfiing vasalása közben, hogy anyám és apám milyen boldog lenne, ha láthatna. Apám azért, mert ébren vagyok, anyám meg azért mert visszatért belém az általános iskolás negyedikes énem szelleme, és újra hajlandó vagyok vasalni.
Aztán elmúlt a szép pillanat. Illékony, mint egy lepke. Vagy ritka, mint a fehér holló. Vagy próba cseresznye, hogy az Annáknak is kedvezzek.
